Sminktetoválás - Publikációk

Kalcsu Kati szakmai életben játszott szerepe kiemelkedő. A magyar kozmetikusok folyamatos alap- és továbbképzésén túl Kati rendszeresen publikál a hazai professzionális kozmetikai lapokban. A sminktetoválás területét körüljáró cikkei mellett számos felkérést kap szakmai rendezvényeken való előadásokra és bemutatókra, továbbá rendszeres kiállító a legnagyobb szépségipari kiállításokon.

Szakmai munkájának és a sminktetoválás népszerűsítésében játszott szerepének elismeréseként 2007-ben Waltraud J. Kuffner, a Long-Time-Liner® Gmbh. alapítója Kalcsu Katit egyedülálló kitüntetésben részesítette.



Ajaksatírozás 50+



Beauty Forum Szaklap 2008/10
A sminktetoválás klasszikus szolgáltatásai – szemöldök-, szemhéj- és ajak pigmentálás – közül az ajaksatírozás állítja a legnagyobb kihívás elé a kozmetikust. Az ajaki hámfelület extra vékonyságából és érzékenységéből adódóan ugyanis komoly technológiai és szaktudásbeli követelményeknek kell megfelelni. A nehézségi fokot tovább növeli, ha érett korban lévő hölgyet pigmentálunk, hiszen a bőröregedés az ajaki területet is érinti. Sok kozmetikus az említett nehézségek miatt idegenkedik, akár egyáltalán nem is vállalja a kezelést, miközben a terület pénzügyi és szakmai szempontból is az egyik legértékesebb munka.
 
A száj előrajzolása
A helyes előrajzolás a sminktetováló technika alfája! Soha ne kezdjünk neki a munkának előrajzolás nélkül, hiszen a vendéggel konzultálva itt tervezzük meg a kívánt eredményt! Hasznos tipp, ha a forma megadása előtt egy camouflage, azaz világos (akár fehér) ceruzával az ajkak szélét körbe satírozzuk, majd egy fültisztító segítségével elhalványítjuk. Az így elkészített alapon az ezt követően megrajzolt kontúrok sokkal élesebben látszanak, mely egy öregedő bőr esetén sokat segít a helyes forma eltalálásában. A kontúrok „valódi” megrajzolását követően bemossuk a ceruza színét az ajak belseje felé, mintha már be lenne satírozva. Ez szintén sokat segít a helyes forma kialakításában.
Az előrajzolási technika részleteire most nem térnék ki, egyet azonban fontosnak tartok megjegyezni. Idősödő korosztály esetén tartózkodjunk a szívforma túlzott kidolgozásától, kerekítésétől, a „babaarc” ugyanis természetellenesnek hat az 50+ korosztály esetében.
 
Színválasztás
A megfelelő színelméleti tudás alapvető fontosságú a sminktetoválásban, a legkomolyabb felkészültséget pedig ismételten csak az ajaksatírozás igényli. Az idősödő korosztály színválasztásánál ügyelni kell az üde, friss színek választására, melyek fiatalítják a vonásokat. A sötétebb, erőteljesebb árnyalatok öregítik az arcot, s ennek kapcsán különösen figyeljünk a következőre. Előrehaladott korban esetenként megfigyelhető az ajkak foltossá, szederjessé válása. Megfelelő színnel ez tökéletesen elfedhető, azonban soha ne válasszunk mályva vagy ahhoz közeli színt. A már foltokban szederjessé vált ajkakat egy mályvához közeli szín lilává teheti. A foltokban elszíneződött ajkakat mindig világos rózsaszín, piros, narancs stb. árnyalatokkal pigmentáljuk, melyek megfelelő minőségű festék és technológia esetén tökéletesen egyenletes fedést és végeredményt biztosítanak.
 
Feszítés technika
A megfelelő feszítés különleges szerepet kap a már apró ráncokkal szegélyezett ajkak esetén. Helyes feszítés hiányában a szájkontúr hullámossá és egyenetlenné válik, sőt. A nem kellően kifeszített, megmaradt ráncokba pigmentálva festékpontok jöhetnek létre, melyek nagyban rontják az összképet! A megfelelő feszítés hiányában további veszély, hogy a hám nem veszi kellőképpen a festéket, s ezért több alkalommal kell átmennünk a felületen. Ez túlpigmentáláshoz vezethet, mely a már említett sötétebb, foltos, nem kívánatos árnyalat kialakulását eredményezheti. Marad hát a precíz feszítés, melyet a következőképpen végzünk: először az ajkat egyik ujjunkkal az arc középpontja felé toljuk, majd másik ujjunkkal a szájszegletet a fogsorra feszítjük. Lényeges, hogy mindig a fogsorra feszítjük az ajkat, ugyanis ez ad csak megfelelően stabil alapot az egyenletes színezettség kialakításához.
 
 
Kontúr nélküli szájsatírozás
Az utóbbi évek gyakorlata alapján talán kijelenthetjük, az önmagában elkészített szájkontúr végleg kiment a divatból. Ám divat ide vagy oda, szájkontúrt idősödő hölgyeknek már évekkel ezelőtt sem ajánlottam. A száj környékén megjelent apró ráncokat ugyanis az önmagában vett kontúr, ha lehet, még hangsúlyosabbá teszi, ezáltal épp a kívánttal ellentétes hatást érnénk el. A kontúrokat ezért nagyon finoman dolgozzuk csak ki, épp annyira, hogy a satírozáshoz megadja nekünk a formát. Személy szerint mindössze kétszer-háromszor húzom át a körvonalat, s már kezdek is satírozni. A munka elkészültekor a klasszikus értelemben vett kontúr nem látszik, egyáltalán nem üt el a belső színtől. „Mindössze” gyönyörűen megformált, egyenletesen színezett ajkakat látunk, mely jóval természetesebb is az egyedüli kontúr vagy kontúr+satírozott megoldásnál.
 
Záró tipp
Zárásként egy hasznos tippet osztanék meg, szintén az 50+ korosztállyal kapcsolatban. Ha egy visszajáró vendéget pigmentálunk, akinek már több alkalommal sminktetováltuk a száját, érdemes először teljes világosítást alkalmazni. Ezzel semlegesítjük az előző munkákat, s megelőzzük a már (más összefüggésben) említett túlpigmentálás lehetőségét. Ha ugyanis sokadik alkalommal pigmentáljuk az adott területet, a festékanyag a folyamatos kikopás ellenére is felhalmozódhat, mely negatív irányba befolyásolhatja, besötétítheti a frissnek szánt árnyalatot.
 
 
 
Kalcsu Kati: A hazai sminktetoválás egyik megalapozója, nemzetközi tréner. A Long – Time - Liner® magyarországi forgalmazója és vezető trénere. 10 éves szakmai és kereskedelmi munkájáért az alapító – tulajdonosok az egyedülálló Long – Time - Liner® Arany Kezelőfej kitüntetésben részesítették 2007-ben.

Kezelés ajánló